Értékelés: Alix E. Harrow: Az örökkévaló
Fülszöveg:
Egy legenda. Egy hazugság. Egy felejthetetlen szerelem.
Ez a történet ott kezdődik, ahol majd véget is ér: a tiszafa alatt. Ez az ősi fa oly hatalmasra nőtt, hogy egy külön világot alkot; azt beszélik, a lombja alatt másképp telik az idő. Miután egy árva lány kihúz egy kardot a kérgéből, sir Örökkévaló Una néven lovaggá és nemzete legnagyobb hősévé válik.
Évszázadokkal később Owen Mallory, a bukott katona és nehézségekkel küszködő tudós beleszeret Una legendájába. A nő története háborúba, poros levéltárak mélyére, végül pedig egyenesen a múltba vezeti. Owen azért utazik vissza az időben, hogy Una biztosan beteljesítse a sorsát… még ha ez minden alkalommal össze is töri a férfi szívét.
Kettejük élete különös módon kapcsolódik össze: arra ítéltettek, hogy újra és újra eljátsszák ugyanazt a hősies tragédiát, hogy a legenda ezer év múltán is fennmaradjon.
Az egyik találkozásuk során azonban valami megváltozik, és ez hatással lehet a végzetükre is. Mindketten rájönnek arra, hogy egy új befejezés írásához nemcsak magát a történelmet kell megváltoztatniuk, hanem azt is, amit eddig magukról hittek. És ehhez életük legnehezebb küzdelmét kell megvívniuk.
Alix E. Harrow, a Tízezer ajtó és A Starling-ház sikerszerzője eddigi legambiciózusabb műve igazi csúcspont az életművében, letehetetlen könyv a legendákról, szerelemről és árulásról – arról, amiért fantasyt olvasunk.
Értékelés:
Alix E. Harrow nálam már kétszer bizonyított, nagyon szeretem a munkásságát. A Tízezer ajtó és A Starling-ház is olyan könyvek voltak, amelyek teljesen beszippantottak, ezért természetes volt, hogy Az örökkévaló is felkerül a várólistámra. Ugyanakkor azt is megtanultam Harrow-val kapcsolatban, hogy nála felesleges hasonlóságokat keresni a regényei között: mindegyik teljesen más, mégis mindegyikben ott van valami, amitől rögtön felismerhető, hogy az ő történetét olvasom.
Az örökkévaló Una történetével indul, aki egy kardot húz ki egy ősi tiszafa kérgéből, és ezzel akarva-akaratlanul legendává válik. Évszázadokkal később pedig megismerjük Owent is, aki megszállottan kutatja Una történetét. Ami eleinte egyszerű történelmi kíváncsiságnak tűnik, arról hamar kiderül, hogy sokkal összetettebb ennél.
Tetszett, ahogy Harrow felépítette a cselekményt. Nem zúdít egyszerre minden információt az olvasóra, hanem apránként adagolja a válaszokat. Emiatt nekem kellett egy kis idő, mire igazán beleéltem magam a történetbe, az első száz oldal alatt többször is azt éreztem, hogy még keresem a helyemet ebben a világban.
Amikor viszont összeállt a kép, onnantól kezdve már nagyon nehéz volt letenni a kötetet. A történet folyamatosan új kérdéseket vet fel: tényleg meg lehet változtatni egy legendát? Ki irányítja a történelmet? És mi történik, ha valaki nem hajlandó elfogadni a neki szánt szerepet?
Nagyon szerettem, hogy a fantasy elem itt nem a klasszikus értelemben jelenik meg. Nincsenek bonyolult mágiarendszerek vagy hosszú világmagyarázatok, csak legendák vannak, időhurkok, történetek, amelyeket újra és újra elmesélnek, és egy ősi tiszafa, amely köré minden felépül. Pont ettől lett számomra különleges a világ: olyan volt, mintha egy régi mondát olvasnék, amit valaki modern köntösbe bújtatott.
Az abszolút kedvencem az utolsó fejezet volt, egyszerűen zseniális ötlet volt Owen titkosírásának felhasználása, és annyira szépen zárta le a történetet, hogy amikor becsuktam a könyvet, csak néztem magam elé, és próbáltam nem eldobni az agyam.
Bár nem Az örökkévaló lett a kedvenc Harrow-regényem - a Tízezer ajtó és A Starling-ház nálam továbbra is feljebb állnak a dobogón -, de egy percig sem bántam meg, hogy elolvastam.
Ez egy lassan építkező történet, ami türelmet kér az olvasójától. Cserébe egy különleges legendát, érdekes ötleteket és egy olyan befejezést ad, ami még napokkal később is ott motoszkál az ember fejében. És ha valamiben Alix E. Harrow igazán jó, akkor az pontosan ez.
A recenziós példányt köszönöm a Kiadónak!